Teafa olaj körömgomba ellen

Szeretünk évente párszor elmenni, pihenni és legalább egy egész hétvégét csak gyógyvizes fürdőkben ázni. Minket ez kapcsol ki, és így újult erővel tudunk nekivágni a hétköznapoknak. Legutóbb is már számoltam vissza a napokat, hogy csomagolhassak (igaz 2 hónap volt még hátra) és elinduljunk a várva vár pihenés helyszíne felé. Általában zárt cipőt hordok, még nyáron is, mert a munkahelyemen előírás, egyik este pedig elhatároztam, hogy csinálok egy kis otthoni pedikűrt, hogy a fürdőben ne érezzem magam kellemetlenül és bátran járkáljak a papucsban.

Kellemetlen meglepetés, természetes megoldás

Gondoltam egy kis sarok reszelés és körömvágás és meg is leszek, de sajnos szembesülnöm kellett, a szívfacsaró ténnyel, hogy körmeim elsárgásodtak, vagyis köröm gombám lett. Nagyon kétségbeestem, hirtelen nem is tudtam, hogy mihez kezdjek. Később egyik barátnőm mondta, hogy a teafa olaj körömgombára nagyon hatékony tud lenni. Mivel nem szeretem a direkt orvosi készítményeket, inkább a természetes forrásokhoz nyúlok. Ez nagyon megtetszett, meg is kértem, hogy segítsen keresni ilyen olajat és át is küldte nekem azt az oldalt, ahonnan ő rendelt korábban. Szép nem szép, a legelső dolog, amin megakadt a szemem, hogy elképesztően olcsó volt a termék. Tulajdonképpen arra számította, hogy 10 ezer forint alatt nem fogok találni, de itt még a közelében sem voltam ennek az összegnek.  Kicsit gyanús volt, hogy ilyen jó áron lehet kapni, de hittem a barátnőmnek ezért, csak annyit tettem még pluszba, hogy mielőtt rendelek, kicsit utána olvastam a termék leírásnak, az oldalnak és a vásárlói véleményeknek.

100%-os tisztaság

A Humanity Áruház által forgalmazott teafa olaj 100%-os tisztaságú, nem tartalmaz alkoholt, adalékanyagokat, színezékeket, tartósítószereket, vagy hozzáadott adalékanyagokat, tehát tényleg csak tisztán magát az olajat kapod meg. Vízgőz desztillációs technikával állítják elő az ausztrál teafa levelekből, így minden komponense természetes. Amellett, hogy jó a körömgomba ellen, millió más kedvező hatással bír, például hatékonyan hat a stressz ellen, fertőtlenítő hatású, jó a pattanások ellen, illetve a különböző fertőzések és gyulladások ellen. Tehát miután sikerült kiűzni a körömgombát az életemből, még csomó mindenre fel tudom majd használni. Az oldalon olvastam arról is, hogy a samponomba cseppentem, akkor az segít megőrizni a haj egészséges összetételét, illetve a fejtetűt is távol tartja. Utóbbi mondjuk szerintem inkább a gyerekeknél releváns, de nyilván ártani nem árt a felnőtteknél sem, hiszen jobb félni, mint megijedni! Sőt, még arra is adnak tanácsot, hogy hogyan készítsem el a saját dezodoromat a teafa olaj segítségével. Ez szintén nagyon jó tipp, hiszen az erős antibakteriális hatás nagyban hozzájárul a kellemetlen szagokért felelős baktériumok elpusztításában.

Igazi csodaszer!

Mivel nagyon megnyerő volt az oldal és a vásárlói vélemények is mind pozitívak voltak, úgy döntöttem, hogy megrendelem, mert tényleg segítségre volt szükségem. A termék pár nap alatt meg is érkezett. Pontos útmutatást kaptam arról, hogy hogyan alkalmazzam az olajat, de a további felhasználásokról is bőven tudtam még olvasgatni a Humanity Áruház tudástárában. Már az első pár hét után látszódott a javulás, a fürdőbe pedig már úgy mentem, hogy bátran viseltem a papucsot.