A férjemmel van egy saját vállalkozásunk, ami szerencsére az évek során eléggé ismertté vált. Van már egy kialakult vendégkörünk, akik az ismerőseiknek is mesélnek rólunk, így szép lassan gyarapodnak az ügyfelek. Bár nagyon örülünk még most is, hogy megtettük ezt a nagy lépést, azért vannak nehézségeink. Hiszen teljesen zöldfülűek vagyunk abban, hogyan is kell egy saját vállalkozást hatékonyan vezetni, így ez a munka sajnos nem kevés stresszel jár. Egy különösen nehéz időszak után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy megérdemlünk egy kis pihenést. Éppen ezért lefoglaltunk egy három napos nyaralást egy trópusi szigeten, amit én alig vártam.
A kiválasztott szálloda igazán szép volt, ráadásul all inclusive ellátást vettünk igénybe. Ami különösen vonzó volt, az a korlátlan internetelérési lehetőség, hiszen bármennyire is kikapcsolódni indultunk, nem hagyhattuk figyelmen kívül a munkánkat. Bármikor befuthatott egy fontos ügy, amit el kell intézni, ilyenkor pedig nincs arra idő, hogy a wifivel szórakozzunk. Így tehát ennek tudatában neki is vágtunk a nyaralásunknak.
A szálloda valóban csodálatos volt, minden pontosan úgy nézett ki, mint a képeken. Ahogy a férjemmel a szobánkban pihentünk, beugrott, hogy nincs otthon a nyomtatóban tintapatron, és rögtön a hazaérkezésünk után lesz egy fontos meeting. Ami előtt már nem lesz időm boltokba rohangálni. Így teljesen kétségbe voltam esve, nem tudtam, hogy mit csináljak. A patronra óriási szükségünk volt, hiszen egy ilyen találkozó alkalmával rengeteg dolgot kell kinyomtatni. A férjem nem is értette, hogy én miért vagyok ideges, én meg azt nem értettem, hogy ő miért nem ideges.
Erre azt válaszolta, hogy amikor ő a soros a patroncserében, mindig egy weboldalról rendeli, nem járkál boltokba, időt és energiát spórolva meg ezzel. Hirtelen nem jutott eszébe a webáruház neve, de azt mondta, hogy írjam be a keresőbe, hogy Patron | Ingyenes Kiszállítás, és megtalálom azt a darabot, ami a mi nyomtatónkhoz kell. Ami elsőre feltűnt az az volt, hogy iszonyat sok lehetőség közül lehet válogatni. Kötve hiszem, hogy ha valakinek hasonló problémája van, mint nekünk, itt nem találja meg a neki megfelelő megoldást. Nagyon meg voltam lepve, hiszen korábban még nem hallottam arról, hogy már a nyomtatóba való patront is házhoz viszik, másrészt pedig mérges voltam a férjemre. Ha említette volna korábban, hogy ő ezt a dolgot hogyan szokta intézni, akkor sok bosszúságtól megkímélt volna. Erre az volt a válasza, hogy de igazából sosem kérdeztem. Volt benne valami, de inkább nem kommentáltam ezt a hozzászólást, mert nem akartam az egész pihenést végigveszekedni.
Azt olvastam, hogy ez a cég ingyenesen szállít házhoz. Ennek nagyon örültem, hiszen valljuk be, a tintapatron cseréje nem éppen a legolcsóbb mulatságok közé tartozik. Az is megjelent a tájékoztatóban, hogy ha az ember leadja a rendelését munkanapon 12 óráig, akkor másnap ki is szállítják 8 és 17 óra között. Ez egyrészt is jó is volt, mert nagyon gyorsan dolgozik a futár, másrészt pedig gond, mert éppen nyaraltunk. A férjem mondta, hogy emiatt ne fájjon a fejem, majd megkéri a szomszédot, hogy vegye át a terméket, és így nem kell a futárral “kergetőznünk”. A nyaralás után szemrevételeztem a patront, és teljesen meg voltam vele elégedve, a meetingen pedig tökéletes minőségben tudtunk nyomtatni.