Kisgyerekesek a szállodában

Két éve dolgozom egy szállodában, ami vidéken található, a kikapcsolódáshoz legalkalmasabb módon egy nyugodt, természetközeli helyen. A szállodának nagy az alapterülete, melyet nemcsak az épület foglal el, hanem van egy nagy udvarunk is, ahol a medencék találhatók, és sétálásra is alkalmas, a kellemes, tujákkal szegélyezett útvonalakon körbejárható az egész terület. Ráadásul itt vannak még külön apartmanok is, a főépületben található kiadó ingatlanoktól külön, így ezek is innen érhetőek el. Ezek az utóbbi, különépületes lakások a fiatal házasok, családosok körében nagyon népszerű szokott lenni – legalábbis mióta itt dolgozom. És nemcsak nyáron! Ősszel, télen egyaránt nagy szokott lenni az igény részükről, egyedül tavasszal csappan meg kicsit a létszám a különálló házaknál.

Az egyik kolléganőmmel figyeltük meg, hogy mostanában rendszeresen jönnek házaspárok kisbabával. Tavaly még nem igen láttunk babákat a szállodában, az ennyire kicsi gyerekkel rendelkezők inkább otthon maradtak, vagy a nagyszülőkre bízván a bébit, egyedül jöttek csak. Az utóbbi pár hónapban azonban egyre többen fordultak meg ilyen picurkákkal, mi pedig mosolyogva és elbűvölve néztük őket minden alkalommal, amikor találkoztunk velük. Ezek a rövid összetalálkozások feldobták a hosszú munkanapjainkat. Ráérősebb időszakokban előszeretettel figyeltük a recepcióról, hogy hogyan ssétálnak el velük az ajtó előtt, vagy milyen babakocsiban tologatják erra-arra őket.

Aztán azóta a kolléganőm (akivel barátnők is lettünk elég hamar) is várandós lett, így egyre inkább szeretett szóba elegyedni a frissen szülővé vált vendégekkel.

Egyik nap egy hétköznapian elegáns megjelenésű nő tolta be a hasonlóan szemrevaló babakocsiját a recepcióra, mi pedig felcsillant szemmel néztük őket. A bejelentkezéskor nem hátráltathattuk őket kérdezősködéssel, a szálloda mégiscsak egy diszkrét hely.
Később azonban, amikor arra járt valamilyen ügyben a hölgy, valahogy csak elkezdtünk beszélgetni vele. A legelső kérdések egyike, ami a kolléganőm száját elhagyták, a babakocsira vonatkoztak. Hiszen annyira szép volt szerinte, hogy leendő anyukakánt felkeltette az érdeklődését. Ki is derült: egy inglesina classica babakocsi volt a szóban forgó jármű. Megörült neki a barátnőm, és részletesen kikérdezte a vendégünket, hogy hogyan remekel a kocsi, hol vették, mennyiért, és mindent, ami csak eszébe juthatott akkor és ott.

Természetesen nagyon elégedett volt vele a tulajdonos, amit nem is csodálok, miután később megtudtam az árát is. Mint kiderült, ez egy nagy márka a babakocsik piacán, így mint ilyen, elég jó minőséggel is rendelkezik. Természetesen nem csak babakocsikat lehet kapni tőlük, van hordozó is, sőt, szúnyogháló is a kocsira. Adott egy linket is az inglesina classica babakocsikhoz, ami a babaverda.hu-ra vezetett; nagyon kedves és segítőkész volt a friss anyuka.

Amikor a beszélgetés végeztével elment a recepciótól a nő, gyorsan rá is néztünk az interneten az oldalra és az említett inglesina classica babakocsira. Kolléganőm ki is választotta a kedvencét, és a jövőt tervezgetve boldogan nyugtázta a dolgot, hogy majd még meglátja, mi lesz, de megmutatja az anyukájának is és a férjének is.

Nemrég megszületett a barátnőm kislánya, és már ő is inglesina classica babakocsival furikázik, ha viszi a picit valahová. Annyira tetszik neki a babakocsi is és (egyelőre) az anyuka lét is, hogy folyton küldd nekem fotókat a gyereksétáltatásról, a babakocsiról, hármukról, ahogy a város szép helyein pózolnak. A Silk Grey színű inglesina classica babakocsi pedig tényleg nagyin fotogén és jól mutat a képeken.