Jó étterem nélkül nincs jó hotel

Nekünk legalábbis ez egy elvárás. Szeretünk a nyaralás alatt napjában többször is jókat enni. Olyankor a fogyókúrát is félre tesszük. Van, hogy az aznapi sűrű nyaralós program mellett nincs kedvünk egy először látott városban bóklászni vendéglátó hely után, és az is gyakori, hogy olyan helyre megyünk nyaralni, ahol élnek valamiféle ismerőseink. Szeretjük ezt az egészet összekapcsolni ritkán látott barátokkal való találkozásokkal, akikkel tök jó a szálláshelyünkön randevúzni. Beülni az ottani étterembe, ahol lakunk.

A munkámból adódóan tudom, a hotelek számára ugyanakkor ez egy komplex feladat. A hunniakristaly.hu-n is olvastam róla sokat, hogy a hotelbéli vendéglátás sok összetevős lehet. Ez (a Hunnia Kristály) egy olyan éttermi- és különböző vendéglátó-ellátó, ahol minden szegmensre külön koncentrálnak, laikusoknak pedig akaratlanul is sok olvasnivalót adnak, pusztán a tájékoztatóik által. De mi elektromos chafing ügyében kerestük őket anno, egyébként.

Viszont máig emlékszem, az elmondások szerint mennyi, de mennyi dologra is figyelnek ők a tevékenységük során. Ami abból látszik, hogy a termékkategorizálási logikájuk sem azon alapul, hogy vannak náluk tányérok, poharak, edények, konyhai kések, stb. Hanem pont, hogy a vendéglátó szegmenst magát nevezik meg először. Például így: “Étterem, kávéház”, vagy “Cukrászat, fagylalt”. És ezeken belül vannak aztán a konkrét eszköztípusok kategóriái. Mint pl.: “Teás kannák”, vagy “Kenyeres kosarak”, netán “Chafing (elektromos chafing)”, és így tovább.

A hotelek számára is megvannak így náluk a legjellemzőbben keresett termékgyűjtő almenük, hiszen a hotelek sokszor nem csak az egy alkalomra betérőket szolgálják ki, hanem majdnem mindig az ott reggelizőket is mondjuk. Ez a jó a Hunnia Kristályban tényleg, a választék mellett. Hogy ők átlátják ától cettig ezeket a világokat, piacokat, piaci szegmenseket. És mindenkinek elhozzák a legfontosabb dolgokat, hiánytalanul, maradéktalanul, mindenestül. Így lehet igazán jól szolgáltatni bármit! Nem tudom, hogy ők maguk, a munkatársaik dolgoztak-e sokáig a vendéglátásban, de mindenképpen az az érzésem, hogy igen! Még a menzák és a gyorséttermek, valamint a kitelepülő, szabadtéri programok számára is, kategorizálva hoznak mindent. Mintha belülről látták volna az összes területet. És kitalálnák a gondolatainkat…

Ilyen az ideális webshop. Ahonnan nem egy-két dolgot rendelsz, hanem még talán nálad is jobban értik, megjósolják, mi fog kelleni neked, így mindent könnyen megtalálsz ott és lesz is belőle raktáron! Profi és nem véletlenül nagy múlttal rendelkező társaság.