Remélem, senki nem fog megkövezni azért, amit most elmesélek, hiszen a pénzemért megdolgozom és világ életemben tisztességes voltam… Amikor a házunkban csőtörés ütött ki úgy, hogy a fél alsó szint elázott, én nem vállaltam azt a kockázatot, hogy a nejemet és az anyámat tartósan “összeengedem”, ezért inkább a munkálatok idejére beköltöztünk a két gyerekkel együtt egy közeli hotelbe.
Sokaknak ez lehet, hogy nagyzolás, vagy túlzott luxus, de sosem éltünk nagy lábon, így voltak tartalékaink, ezért inkább egy előrehozott nyaralásnak tekintettük. Szerencsére nyáron történt, így az idő is tökéletesnek bizonyult. Mindössze tíz napról volt szó. Elsőként a konyhát és a fürdőszobát kellett rendbe tenni, a nappalinak szerencsére csak kis részét érte a kár.
Tehát többek között szükségünk volt egy szuper vízszerelő csapatra.
A neten böngészve találtam rájuk a Vizszereles.net oldalon. Bár totális pánikban voltam, de a telefonszám majd’ kiszúrta a szemem az oldal közepén, szóval nem kellett sokáig keresgélnem. Miután mondták nekem, hogy nagyon hamar ki tudnak jönni, már kezdtem megnyugodni, és valahogy ekkortájt kezdett megfogalmazódni bennem az ideiglenes hotelbe költözés ötlete is. A kár felmérésekor már ennyire nem örültem, hiszen láttam, hogy sok munka lesz vele és nem is lesz olcsó mulatság, de a helyzethez képest még egy jó árral kalkulálhattam. A szakik részletesen elmagyarázták, mi fog történni, mire milyen okból van szükség. Ennek nagyon örültem, mert a weboldalon is elég részletesen írnak le mindent, amire szüksége is van egy olyan “botfülűnek”, mint én. Sőt, megkockáztatom, hogy sokunknak nincs jó tapasztalata a szakikkal, szerintem ezért is különösen fontos az, hogy az átláthatóság, a laikusok számára való érthetőség az elsők közt legyen egy cégnél. Nincs annál rosszabb, amikor látjuk, hogy mókolnak valamit, szöszölnek, dörmögnek az orruk alá, majd végül kimondják az elképesztő, több tízezres vagy százezres összegeket… Na, ilyen a Vizszereles.net szakembereinél nincs, ezzel kapcsolatban szeretnék mindenkit megnyugtatni. A víz- és fűtésszerelési, csatornázási és csatornakamerázási, csőtöréssel és duguláselhárítással kapcsolatos munkákat is profin és megbízhatóan végzik, mindezt azóta már a barátaimtól is tudom – hiszen ha van egy jó tippem, azt szeretem másokkal is megosztani.
Nem is gondolom, hogy ragozni kéne, mennyire fontos egy jó szakember, főleg, ha ilyen komoly kihívással szembesülünk, mint egy csőtörés. Hiszen a többségünk nem ért hozzá… Ezért is jönnek jól a weboldalon található tippek, leírások. Nekem ennyi információm sosem volt ezekről a munkálatokról, amennyit már a weboldalon ingyen és bérmentve megtalálhat mindenki. Ez szerintem kifejezetten jó marketing! Nagyon elégedett voltam, ezért is ajánlom őket bátran, ha gyors és megbízható segítségre van szükség. Még a biztosítóval sem volt gondom a számlák miatt.