Hotelekben, otthon is: napelem!

Tavasszal én és a férjem újra elmentünk egy kisebb nyaralásra – már igazán ránk fért. Évek óta csak és kizárólag olyan hotelekben szállunk meg, ahol napelem rendszerrel oldják meg az energiakérdést. Tehát azóta csak ez alapján keresünk szállodát, ami azért is jó, mert ezzel leszűkül a választási lehetőségek köre, viszont szerencsére egyre több és több hotel kapcsolódik ehhez a lánchoz.

Mi két éve döntöttük el, hogy váltunk, de tudtuk, még tájékozódnunk kell (illetve pénzt gyűjtenünk), ezért akárhányszor elutaztunk, és megszálltunk egy olyan hotelben, szállodában, ahol napelem működik, kérdezősködtünk az alkalmazottaktól, tulajdonosoktól. Az utolsó szállodában, ahol megszálltunk magával a szálloda tulajdonosával volt szerencsénk beszélgetni. Ő mesélt egy cégről és annak weboldaláról, ahol nagyon szépen, érthetően le van írva minden, amit a napelem rendszerről tudni kell. Nehéz döntés volt ez számunkra, de három-négy éve nagyon elkötelezetten környezetvédő életmódot élünk, ez volt a fő érv mellette. De, mivel azelőtt nem tudtam sokat a napelem rendszerekről, csak az általános dolgokat, hasznos volt az a honlap.

Miután hazaértünk, megnéztük a cég honlapját, igazából órákat töltöttünk a böngészésével és annak megtárgyalásával, mi lenne a számunkra legoptimálisabb választás. Iszonyatosan sok információ található itt, minden világossá válik az ember számára, ami csak eszébe juthat a napelem rendszerekkel kapcsolatban.

Innen tudtuk meg, hogy kétféle módú rögzítés létezik, nyilván mi maradunk a fix rögzítésnél. Azt is, hogy három féle napelem panel létezik, azt, hogy ezek közül melyik a legmegfelelőbb számunkra, majd személyesen tudakoljuk meg. Abban megegyeztünk, hogy kérünk egy árajánlatot tőlük, mert nagyon meggyőzőek, és ezzel még nem veszítünk semmit.

Tényleg alig maradt megválaszolatlan kérdésünk, mire végére értünk a böngészésnek, mind a panelek, mind a rögzítőelemek, amelyekkel dolgoznak meggyőztek minket, ráadásul hosszú garanciával dolgoznak, amire még a cég is rádob tíz évet.

Nagyon izgatottá váltunk, amiatt hogy szinte végérvényessé vált: napelem rendszer fogja működtetni a kis házunkat! Peti fel is hívta a feltüntetett számot, és megbeszéltek egy személyes találkozót, amire a jövő héten sor is kerül! Addig még lehet, hogy eszünkbe fog jutni egy-két kérdés (az anyagiakat biztosan meg kell beszélnünk), de alapvetően úgy fogunk odamenni, hogy tiszta sor, mi és hogyan fog történni. A tetőnk megfelelő a telepítésre, ahogy láttuk a szolgáltatókkal segítenek rendezni a dolgokat, a természetet óvjuk vele, úgyhogy napelem rendszerre föl!

És továbbra is csak olyan szállodákban, hoteleben vagyunk hajlandóak megszállni, ahol napelem rendszer működik, ezzel támogatni szeretnénk otthonunkat, a Földet. Legalább annyival, hogy nem ártunk neki többet.