Kevés jobb dolog van annál az életben, mint amikor az ember azt csinálhatja, dolgozhatja, amit szeret és, ami a szenvedélye. Kiskorom óta igazán kreatív léleknek gondolom magam, már általános iskolában is a technika óra volt a kedvencem. Imádtam elbíbelődni minden kézműves feladattal. Az alkotó szellemem végül a házi gyertya készítésben teljesedett ki, amit évekig hobbiként űztem, és többnyire saját célra, valamint szeretteimnek gyártottam a mécseseket.
Sok idő után merült fel bennem az ötlet, hogy egy magasabb szintre helyezhetném ezt az időtöltést. Először a közösségi médián kezdtem el terjeszteni munkámat és rövid időn belül nem várt eredményeket produkáltam. Mára már nem csak magánszemélyeknek, hanem hoteleknek és különböző vendéglátó egységeknek is adok el gyertyákat. Több neves szállodával is van együttműködésem és mindegyiknek különböző stílusban és formában készítem el a tökéletes dekorációkat.
Legutóbb is kaptam egy viszonylag nagyobb megrendelést, egy hotel lakosztályaiba kell gyertyákat készítenem. Jó pár dolgot be kell rendelnem ilyenkor, hiszen az alapanyagaim folyamatos használatban vannak és gyorsan fogynak, valamint közel sem biztos, hogy éppen rendelkezésre áll olyan eszköz, ami a megrendelés teljesítéséhez szükséges. Ilyenkor mindent a pipereporta.hu-ról rendelek.
Ezen az oldalon kézműves kozmetikumok alapanyagait és elkészítésükhöz szükséges eszközöket lehet vásárolni. Legyen szó szappan, fürdőbomba, gyertya, vagy bármilyen kence készítéséről, náluk garantáltan mindent be tudsz szerezni. A gyertya készítéséhez én általában mindig ugyanazokat rendelem. A legfontosabb és alap összetevők a gyertyatégelyek, a viasz, valamint a kanócok. Számomra az illóolaj gyertyához nélkülözhetetlen, így mindig a kosárban végzi pár illatosító is. Kedvenceim az oldalról a parfüm illatok. Előfordul természetesen, hogy valaki natúr mécsest kér, bár ez egészen ritka eset, de az ilyen kéréseknek is mindig eleget teszek. A gyertyák színezéséhez pedig folyékony színezőket használok, amiből hála égnek csodás árnyalatokat árul ez a cég.
A legutóbbi megrendelés elég konkrét volt, nem sok mindent bíztak a fantáziámra. Hideg árnyalatú, többnyire kék színekben pompázó gyertyákat kértek egyszerű tégelyekkel, fakanóccal és az illóolaj a gyertyához valamilyen friss illat legyen. Nem aggódtam azonban, hiszen mindent megtaláltam az oldalon a tökéletes megvalósításhoz.
A rendelés menete mindig gyors, hiszen a weblap használata nagyon egyszerű. Minden külön kategóriákba van szedve, így hamar rátalál az ember még az apróságokra is. A szállítás is hamar végbe szokott menni, általában pár nap alatt már megérkezik a csomag. Házhoz szállítással is rendelhetsz tőlük, valamint csomagautomatába is kérheted a küldeményt. Ha inkább személyesen vennéd át, vagy élőben szeretnél válogatni a termékek közül, arra is van lehetőséged. A cég rendelkezik egy budapesti üzlettel, amit a nyitvatartási idő alatt bármikor meglátogathatsz és kikérheted az ott dolgozók szakértő véleményét is.
Én nem jártam még az üzletben, illetve profi segítséget sem kértem soha, azonban az interneten minden szükséges információt megtaláltam annak idején. Sőt, a pipereporta.hu-n is vannak belinkelve blogok, és rendelkezésre állnak feltöltött oktatóvideók is, amelyek a segítségedre lehetnek, ha kezdő vagy, vagy kérdésed lenne.
Mindenkit bíztatok, hogy próbálja ki magát ilyen kreatív tevékenységekben is, hátha új kedvenc hobbijára, vagy éppen álommunkájára talál rá. Ha pedig kimondottan a gyertya készítés mellett döntenél, keresd fel a Pipere Portát, hogy a legjobb alapanyagokkal dolgozhass. Ha például egy gyertyához illóolajt szeretnél találni, ez a legjobb hely hozzá.