Nemrégiben kirándulni voltunk a családdal egy nagyon kis hangulatos hotelben. Nagyon szeretünk kirándulni, így ha tehetjük akkor a hétvégéket valahol máshol töltjük. Ezek a közös kirándulások nagyon jók tudnak lenni, hiszen kikapcsolnak minket és teljesen feltöltődünk. Már számos települést felfedeztünk és vannak is kedvenceink ahová szívesen vissza járunk. Ezeken az utazásokon/ kirándulásokon mindig kötünk barátságokat is, így amikor vissza térünk mindig meleg fogadtatásban részesülünk.
A legutóbbi kirándulásunkon a hotel kertjében gyönyörű virágok és fűszernövények is voltak, ezért megkérdeztem egy ott dolgozót, hogy honnan szokták beszerezni a fűszernövény magokat. Nagy boldogan elújságolta nekem, hogy a Gazdabolt oldaláról szokták őket rendelni.
Még sosem hallottam róluk, így felmentem a szobámba és utánuk is néztem az interneten. A honlapjuk nagyon szép, összeszedett és átlátható. ez már egyből megtetszett, mert nem szeretem azokat az oldalakat, ahol órákig tart míg megtalálom azt, amit keresek.
Rengeteg termék megtalálható náluk, így nem csak fűszernövény mag és egyéb vetőmag kapható az oldalukon, hanem a termékkínálatuk meglepően szerte ágazó.
Hogy szemléltetni tudjam, mennyi minden kapható a Gazdabolt oldalán, itt van néhány termékkategória: vetőmag, hagyma, gumó, szerszám, védő felszerelés, gépek, borászat, vegyi anyagok, fólia, háló, zsák, műanyag termékek, kerti kiegészítők, növényvédő szer, szerves és műtrágya, virágföld, tőzeg, talajkondicionáló, öntözés és tótechnika, gyerekeknek való kertészeti eszközök. Ezek a termékek pedig különböző neves márka termékeiből tevődik össze. Nagyon sok gyártó megtalálható az oldalon, számszerűsítve több mint 30 gyártó különböző terméke kapható a Gazdabolt oldalán. Néhány példa, hogy milyen gyártókkal találkozhatsz: Grünland, DCM, Galco Kft., Agroland, demar. Hogyha van kedvenc gyártód akik a kertészeti szektorba gyártanak, akkor nagy valószínűséggel itt is meg fogod találni. Ha pedig itt megtalálható, akkor miért ne vásárolnál tőlük egy megbízható oldalon keresztül?
Már ezekből is látható, hogy szinte minden megkapható a Gazdaboltnál ami a kertészkedéshez szükséges. Hiszen ezek csak a fő kategóriák voltak, ezeken belül további termékek találhatóak. Így el is határoztam, hogy a következőkben tőlük fogok rendelni. Persze az első rendelés fogja eldönteni, hogy hosszú távon is kitartok e mellettük, de pozitívan állok hozzájuk.
A hotelben ugyanis azt hallottam, hogy nagyon megbízhatóak, minőségi termékekkel rendelkeznek és segítenek mindenben, amiben tudnak. Pont ez volt az, ami miatt én is úgy döntöttem, hogy a következő vásárlásomat náluk fogom megtenni.
És ami még fontos, hogy nem csak Magyarországon érhetőek el. Szlovákiában és Romániába is visznek rendeléseket, így ha ezen országok valamelyikében élsz, akkor is bátran vásárolhatsz a Gazdabolt oldalán.
Amennyiben személyesen szeretsz vásárolni, arra is van természetesen lehetőség. Szigetszentmiklóson található meg az üzletük. Ahhoz pedig, hogy biztosan oda találj egy nagyon szuper kis videó is elérhető az oldalon, ami bemutatja hogy merre is kell menni pontosan. Valószínűleg azt a szakaszt mutatják be, ahol könnyű eltéveszteni az utat, így szerintem ez egy nagyon jó segítség lehet mindenki számára. Hiszen senki sem szeret feleslegesen autózni és eltévedni. Sokkal gyorsabb és hatékonyabb, hogyha egyből megy minden úgy, ahogy annak mennie kell.
Az oldalon rábukkantam a Gazdabolt TV-re is, ahol nagyon hasznos információkat osztanak meg a nézővel. Nekem nagyon tetszettek a tartalmak, amiket itt megosztanak. Rövid videók vannak ezen a csatornán, amik nagyon jó kis tippeket, aktualitásokat és hasznos információkat tartalmaznak. Én jó párat meg is néztem ezekből és úgy érzem, hogy mindet fogom tudni hasznosítani az otthoni kertészkedésem során. Folyamatosan frissülnek is ezek a tartalmak, így mindig lesz valami új információ, új videó amit meg lehet nézni. Az egyik kedvenc videó amit náluk néztem meg a palánta nevelésről szólt. Nagyon jó tippeket és trükköket osztottak meg benne, amivel garantáltan jól lehet csinálni a palánták nevelését.
A közösségi oldalakon is lehet őket követni, hogyha minden téren szeretnél informálódni a kertészkedésről. Megtalálhatóak a Facebookon, Instagramon, Twitteren és még a YouTube-n is. Itt is próbálnak aktívak lenni, úgyhogy ha valamelyik közösségi platformot rendszeresen látogatod, és nem szeretnéd külön a Gazdabolt oldalát nézegetni, akkor érdemes bekövetni őket ott is.
És még egy egy tipp. Hogyha a hírlevelükre feliratkozol, akkor az elsők között lehetsz, aki értesül az akciókról, aktualitásokról, újdonságokról és még növényvédelmi előrejelzéseket is kaphatsz. Szerintem ezek mind nagyon hasznos információk, így amikor megláttam, hogy miket fog tartalmazni a hírlevél, akkor egyből fel is iratkoztam. Hiszen ennek köszönhetően nem kell rendszeresen felnézni az oldalra, hogy van e valami akció, hanem ők értesítenek róla. Nem kell az internetet bújnom a technológiai újdonságokért, hiszen a Gazdabolt értesít róla. Ami pedig még szintén egy pozitívuma, hogy még a növényvédelmi előrejelzéseket is kapok, amik nagyban tudják segíteni a zöldség, növény és gyümölcs termesztésemet.
Hogyha pedig kérdésed lenne, vagy valamilyen tanácsot szeretnél kérni, akkor a Gazdabolt szakértői nagyon szívesen segítenek Neked. Ehhez nincs más dolgod, mint megnézni az oldalon, hogy milyen szakértőkkel dolgoznak együtt, kiválasztod a neked legszimpatikusabbat és máris felteheted a kérdésedet. A szaktanácsadókról egy rövid bemutatkozás is található, így még jobban meg tudod őket ismerni. Szinte bármilyen témában lehet tőlük segítséget kérni, legyen az biogazdálkodás, növényvédelem, zöldségtermesztés, tápanyagpótlás, kerti tó, hajtatás, öntözéstechnika, ültetvény, park és kertépítés vagy termékekkel kapcsolatos tanácsok. Minden témában bátran lehet őket kérdezni, nagyon segítőkészek.
Hogyha a vásárlással kapcsolatban lenne szükséged segítségre, akkor az oldalon szintén találsz olyan részt, ahol ebben nyújtanak segítséget. A “Hogyan vásároljak? ” rész alatt pontosan tájékoztatnak mindenről: mire érdemes figyelni vásárláskor, mennyi szállítási költségre lehet számítani, hogyan fog megérkezni a rendelés, hogyan lehet fizetni, illetve, hogy mi a teendő, hogyha a boltban nem találsz egy terméket. Ezek mind olyan kérdések, amit már sokan feltettek nekik, így összegyűjtötték ezeket, hogy másnak már ne is kelljen megkérdeznie. Elég csak az oldalon utána olvasni és máris mindenki tud mindent, ami ahhoz szükséges, hogy biztonságosan és jól tudjon vásárolni.
Remélem ebből már látszik, hogy miért ennyire nagyszerű a Gazdabolt weboldala. Nagyon átlátható, könnyen használható, és átlátható. Habár nagyon sok termékkel rendelkeznek, sok segítség áll a rendezésünkre, hogy hamar megtaláljuk azt a terméket, amit keresünk. Sőt, hogyha kiválasztottuk a termékkategóriát, akkor még szűrők is a rendelkezésünkre állnak, amiknek segítségével eldönthetjük, hogy melyik gyártó termékeit szeretnénk látni és egyéb a termékre jellemző tulajdonságot is ki tudunk választani. Így már valóban csak azokat a termékeket fogjuk látni, amik érdekesek lehetnek számunkra.
Mindent összevetve, én már alig várom, hogy megérkezzen a legelső rendelésem tőlük. A hotelben hallottak alapján úgy gondolom, hogy csalódás nem fog érni és bízok abban, hogy végre sikerül megtalálnom azt a kertészeti boltot, akik valóban megbízhatóak, minőségi termékeket árulnak és valóban értenek ahhoz, amit csinálnak.