Bölcs megoldás bölcsességfog problémára

Egy nagyon rossz időszakon voltam túl nemrég, így kellett valami, amivel ki tudtam kicsit kapcsolni az agyam. Mivel nem sokkal ez előtt váltam el a férjemtől, sem testileg, sem lelkileg nem voltam a topon. A lányom dobta fel az ötletet, hogy mi lenne, ha elmennénk kikapcsolódni ketten. Rögtön megtetszett az ötlet, úgy voltam vele, hogy miért is ne. Mivel nem akartam foglalkozni az egésszel, csupán a jól megérdemelt pihenést élvezni, mindent a lányomra bíztam szervezés terén. Jól is tettem, mert nagyon kellemes pár napot szervezett le nekünk.

Bár nagyon szeretem a gyerekeket, fontos volt, hogy ne kelljen amiatt bosszankodnom, milyen hangosan tudnak viselkedni. Ezt tudta a lányom is, hogy ez fontos nekem, ezért kifejezetten egy olyan hotelben foglalt szobát, ami gyerekmentes. Ráadásul volt egy wellness részlege is, amit a vendégeknek korlátlanul lehetett használni. Svédasztalos vacsora volt minden nap, és ami a legjobb volt, hogy ehettem fagyit minden este. Ez a kedvenc édességem, így nagyon nehéz nem elcsábulni neki. Azt hiszem, a sok fagyi okozta azt a problémát, ami végül megkeserítette az utolsó napomat. Egy kehely fagyi után éreztem, hogy elkezd fájni a bölcsességfogam. Mivel már korábban is volt ilyen problémám, tudtam, hogy ezúttal nem úszom meg a dolgot.

Amint hazaértem, rögtön el is kezdtem keresgélni. Olyan fogászatot kerestem, ahol a bölcsességfog húzás is szerepel a szolgáltatások listáján. Találtam is egyet, egy budapesti klinikát, ami rögtön nagyon szimpatikus is lett. Azt olvastam, hogy fontos nekik, hogy betegközpontúan működjenek. Ami nagyon megtetszett az az a rész volt, hogy szívügyüknek tekintik, hogy a beteg megbízzon az orvosában. Ha nem érzi úgy, hogy passzolnának az orvossal, tehát nem bízik meg benne, akkor már nem is érezheti komfortosan magát. Ebből pedig egyenes út vezet oda, hogy a páciens rossz élményekkel távozik a rendelőből. Azt hiszem, sokan vagyunk úgy, hogy gyerekkora rossz élményei miatt tart a fogászati kezelésektől. Ezt pedig igyekszik kiküszöbölni a rendelő.

A bölcsességfogat illetően is találtam információkat a fogászati rendelő weboldalán. Sokszor hallhatjuk azt, hogy a bölcsességfogat mindenképp el kell távolítani, azonban ez közel sincs mindig így. Ha nem okoz panaszt, akkor felesleges kihúzni, de velem nem ez volt sajnos a helyzet. Fájdalmat okozott, így nem volt elkerülhető a fogászati beavatkozás. Két helyzet van a foghúzás tekintetében. Ha áttört a bölcsességfog részlegesen vagy teljesen, akkor a hagyományos foghúzás a megoldás, ha nem, akkor pedig a kiemelés, illetve a sebészi eltávolítás. Sokak fejében ez a beavatkozás kész horrorral ér fel, azonban a valóságban ez közel sincs így. A kellemetlenségek, amik jelentkezhetnek, azok is inkább a műtét után a gyógyulás folyamata alatt fordulnak elő, nem pedig a beavatkozás alatt. Gondolok itt a sebgyógyulásra, szájnyitási nehézségekre. A fájdalom és a duzzanat ugyan nem a legkedveltebb dolgok közé tartozik, ám manapság mégsem okoz olyan gondokat, mint sok évvel ezelőtt.

Ha elegendő a foghúzás is, azt sem lehet bármikor elvégezni. Hiszen ha gyulladt a fog, nagyon nagy fájdalmat tudna okozni, így először egy antibiotikumos kezelés szükséges. Azt sem lehet előre megmondani, kinek mennyire fog fájni a húzás vagy sem, mert ez egyénfüggő. Van, akinek szinte semmi gondot nem okoz, és van, akinek nagy fájdalmakat kell átélnie. Örültem, hogy ennyi mindent megtudhattam, így már nem információk nélkül tudtam időpontot kérni.