A nyaralásunkon szereztem a legjobb fürdőszoba ötleteket

Ihletet nyertünk a szállodai szobánkból

Nemrég egy nagyon szép helyen nyaraltunk a férjemmel. Azonnal beleszerettem a kilátásba… A szobánk ablaka gyakorlatilag a homokos tengerpartra nézett, a tenger szinte átlátszó égszínkék színben látszott az ablakunkból. Egyszerűen gyönyörű volt. Ha becsuktam a szemem, azt éreztem, a tenger sós vizének illatával nem csak a levegőt szívom magamba, hanem a boldogságot is. Csodálatos egy hetet töltöttünk ott, és mondanom sem kell, a szálloda maga is pazar volt. A szobánk hihetetlenül tiszta, az ágy elmondhatatlanul kényelmes. A szállodának volt saját uszodája és szaunája is, ezeket is kipróbáltunk, és ott sem csalódtunk. Sőt, még masszőrnél is jártunk, és nagyon élveztük! Pedig az effajta szolgáltatásokat nem nagyon szoktuk igénybe venni.

De térjünk vissza egy pillanatra a szobánkhoz. A tisztaságon túl ami lenyűgözött, az a design. Valami nagyon megnyugtató harmónia árulkodott a belső világról, és közben egyfajta kreatív, életvidám, bohém hangulat is. A legjobban a fürdőszoba tetszett meg. Ugyan nem szokványos víz színek, fehér, zöld, vagy kék köszönt vissza a csempékről, hanem egy halványsárga szín, mégis nagyszerű összhatást keltett. Ráadásul a falon a csempét gyönyörű mozaikok díszítették. Sőt, a fürdőszoba szekrények is igen egyediek voltak! Mikor hazaértünk, az első utam a saját fürdőszobánkba vezetett, és persze azonnal megláttam a hiányosságokat. Hát igen, erre ráférne egy kis átváltoztatás. De leginkább a szekrényt szerettem volna kicserélni.

Micsoda segítségre bukkantam az interneten!

Hogy belevágjak az előttem álló feladatba, elkezdtem böngészni a neten egy kis segítségért. Szerencsére hamar ráakadtam egy nagyon jó oldalra, ami ráadásul külön fejezetet szentelt csak a fürdőszoba szekrényeknek! A https://furdoszobaotletek.hu/a-furdoszoba-szekreny-a-furdoszoba-trendek-alappillere.html az oldal linkje, bátran látogassátok meg, szerintem megéri. Nagy meglepetésemre első körben ugyanazt igazolta vissza a bútorokkal kapcsolatban, mint amit a szállodában is láttam. Hogy bátran merjünk kísérletezni a formákkal! Van egy szögletesebb, hagyományosabb típusú fürdőszoba szekrényünk? Miért ne dobjuk fel egy íves tükörrel? Márvány mosdópulttal rendelkezünk? Akkor miért ne válasszunk hozzá fémből készült szennyes tartót? A variációkat éjszakába nyúlóan tudnám sorolni.

Persze az ehhez hasonló hangzatos és tényleg inkább a dizájnra fókuszt helyező tanácsok mellett azért szerencsére találni mást is a https://furdoszobaotletek.hu/a-furdoszoba-szekreny-a-furdoszoba-trendek-alappillere.html oldalon. Nekem kifejezetten nagy segítségre volt, hogy olyan gyakorlati tanácsokat is adott a megfelelő bútor választáshoz, amit tényleg érdemes megfogadni, ha el akarjuk kerülni a mindennapos bosszúságokat. Korábban például el nem tudtam volna képezni, hogy a szennyes tartó kvázi be legyen építve a fürdőszoba szekrénybe, pedig tulajdonképpen nagyon praktikus gondolat. Egyrészt rendkívül esztétikus, másfelől pedig a hely kihasználtság is sokkal jobb így. Hiszen nem kell külön helyet találnom a szennyesnek, ráadásul a beépített tárolót körülvevő polcokra, tároló rekeszbe pedig további eszközöknek találhatók még helyet.

Sehol máshol nem találni ilyen hasznos fürdőszobai tippeket

De arra is a https://furdoszobaotletek.hu/a-furdoszoba-szekreny-a-furdoszoba-trendek-alappillere.html oldal hívta fel a figyelmemet, milyen fontos átgondolni, mit akarunk kezdeni a mosdóval például. Gondolnátok vagy sem, rengeteg lehetőségünk van a mosdó köré építeni a szekrényt! Építhetjük a mosdó fölé, a mosdó alá, de ha helyhiánnyal küzdünk, akár mindkét opciót is igénybe vehetjük. Sőt, az sem ördögtől való gondolat, hogy a mosdókagylót és a szekrényt építsük egybe! Ez tárolás szempontjából ugyancsak több teret ad, ráadásul esztétikus is, hiszen nem lógnak, látszódnak ki össze-vissza a vízvezetékek.

Ezek mentén a hasznos tanácsok mentén már biztosan mi is hatékonyan, praktikusan, mégis esztétikusan át tudjuk majd alakítani a fürdőszobánkat. Köszönjük, https://furdoszobaotletek.hu/a-furdoszoba-szekreny-a-furdoszoba-trendek-alappillere.html !