Valahogy a legjobb autósboltot is meg kell találni

Sajnos nekem több, vidéken, vagy vidéki városban élő ismerősöm van. Őket kivétel nélkül az egyetemen ismertem meg. Azért mondom, hogy sajnos, mert az egyetem után többen visszaköltöztek, és így ritkán tudunk személyesen találkozni, és még ritkábban tudunk olyan összejöveteleket összehozni, amikor az egész társaságunk jelen van. Persze így is tartjuk a kapcsolatot, de azért mégse olyan, mint személyesen.

Bizonyos időközönként feljönnek egyébként Budapestre, persze külön-külön, de olyankor tudunk velük találkozni. Egy időben mindig ismerősöknél töltötték az éjszakákat, de az utóbbi időben inkább hoteleket választanak erre a célra, főleg ha nem egyedül jönnek. Ilyenkor egyébként nem viszik túlzásba, nincsenek nagy igényeik, úgyis csak aludni járnak oda. Ezzel nem feltétlenül értek egyet, kicsit szomorú is voltam, amikor egy hotelt választott az egyik barátnőm, ahelyett, hogy nálam szállt volna meg, de azt mondta, nem akar zavarni azzal, hogy jön-megy, és nem lehet pontosan tudni, hogy mikor ér haza.

Ő különben is nagy szálloda-járó. Mindig, ha közösen utazunk valahova, ő a szálloda felelős, mert valahogy hihetetlenül jó érzéke van a tökéletes hotel és a tökéletes ár-érték arány megtalálásához. Egyszer nem volt még olyan, hogy ne tudtunk volna nagy kedvezménnyel szállást foglalni. Igazából nem tudom, hogy hogyan csinálja. Biztos valami oldalról szedi ezeket, de nekem valahogy sosem sikerül ilyen jó ajánlatokat találnom. Plusz neki bőven van tapasztalata, mivel régebben rendszeresen járta az országot, mivel zenél, így azt is tudja, hogy melyek azok a hotelek, amiket jobb elkerülni, és melyek azok, amikben érdemes megszállni. Így választja ki a budapesti tartózkodásának idejére is a szálláshelyét. Minden alkalommal igyekszik új helyre menni, mert hát szereti a változatosságot.

Legutóbb amikor jött, igazán meglepett, mert lett egy szuper kis autója. Amióta megszerezte a jogosítványt ilyenre vágyott, de sokat váratott magára a dolog, mert itt is a legjobb ajánlatot kereste. Végül külföldről sikerült behoznia egy gyakorlatilag új autót, ráadásul pontosan olyan színnel és felszereltséggel, mint amilyennel megálmodta. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy ez mit jelent: első autó, hibátlan állapot, és pont olyan amilyenre vágyott, így tehát úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére.

Ezért, amikor feljött Budapestre engem kért meg, hogy segítsek neki a legjobb autósbolt felkutatásában. Tudtam, hogy ez nagy vállalás lesz, de örömmel segítettem, mert nekem is szükségem volt néhány dologra, és nem nagyon voltam képben ezzel a piaccal.

Természetesen az internet segítségével kezdtünk neki a kutatásnak, mégiscsak egyszerűbb és logikusabb, mint találomra felkeresni néhány autósboltot. Nem mondom, hogy nem válogattunk, több szempontot is figyelembe vettünk, míg végül megtaláltuk a legjobbat. Az olajwebshop.hu oldalát. A barátnőm nem mondta, hogy az autósbolt nem lehet webáruház, szóval jónak találtam, így elsőre, de aztán hamar kiderült számomra, hogy ez nem csak egy webshop, hanem fizikai formában is rendelkeznek autósbolttal. Sőt, boltokkal. Ugyanis Budapesten összesen négy helyen is megtalálhatóak:

  • Óbudán, a Huszti út és a Hévízi út sarkánál
  • Kőbányán, a Gyömrői úton
  • Kelenföldön, az Etele úton és
  • Újpesten, a Munkásotthon utcában, ami nem olyan régen nyitott csak meg

Ezek az autósboltok minden hétköznap nyitva tartanak, egészen reggel nyolctól délután ötig.

Persze, mielőtt elmentünk volna, kicsit utánanéztünk dolgoknak. Elsősorban annak, hogy milyen termékeket árulnak. Megtudtuk, hogy a fő profil a kenőanyag forgalmazás, és a különböző folyadékok. De nem csak ilyen termékeket árulnak, hanem különféle eszközöket, kisebb alkatrészeket, de még autóponyvát is. Összességében tehát kaphatók náluk olajok, adalékanyagok, gyertyák, szűrők, ápoláshoz és karbantartáshoz szükséges, és más egyéb eszközök is.

Körülnéztünk a webshopban is, és arra jutottunk, hogy csak és kizárólag minőségi, híresen jó márkák termékeit árulják, mint például – többek között – a Repsol, Lotus Clean, és a Sonax. Ugyan nem vagyunk nagy szakértők, de azt tudjuk, hogy ezek prémium márkák, és azt is, hogy nem véletlenül. Nekem ez azt jelentette egyébként, hogy nagy figyelmet fordítanak egyrészt a minőségre, másrészt pedig a vevői elégedettségre is. Aminek biztosítására 100%-os elégedettségi garancia is van. Ez azt jelenti, hogy mind az internetes, mind pedig az autósboltban történő vásárlás esetén lehetőség van a termékek visszavitelére. Ehhez meg kell őrizni a számlát, és internetes vásárlás esetében felkeresni az ügyfélszolgálatot, amennyiben pedig személyesen történt a vásárlás, úgy a számlával együtt fel kell keresni az adott autósboltot, ahol vásároltunk. Erre pedig 30 nap áll rendelkezésre, a vásárlástól számítva. Ami fontos, hogy a folyadékokat, tehát például az olajokat, hűtőfolyadékokat és egyebeket, csak akkor küldjük vissza, ha azok bontatlanok. Más egyéb terméket bontott csomagolással is vissza lehet küldeni, de nyilvánvalóan csak akkor, ha azok sértetlen állapotban vannak. A 100%-os elégedettségi garancia természetesen azt jelenti, hogy az elégedetlen ügyfél visszakapja a termék árát.

Ha a négy autósbolt ellenére valaki mégis a webshopból való rendelést választaná, akkor ezt nagyon kedvező házhozszállítási feltételek mellett teheti meg. 9.999 forintig a szállítási díj 1990 forintba kerül, 10.000-től 19.999 forintig, 995 forint, míg 20.000 forint fölött ingyenes a házhozszállítás. További ingyenes átvételi lehetőséget biztosít az online megrendelt, bolti átvétel, illetve az úgynevezett pickpack pontokon történő átvétel, ami jellemzően a Mol és az OMV benzinkútjait jelenti. A szállítási díjak egyébként magukba foglalják az esetleges utánvét árát is.

Annak ellenére, hogy egy autósboltról van szó, nem csak személygépkocsikhoz való eszközöket árulnak. Lehet kapni náluk még, motorhoz, vízi járművekhez, sőt, még kerti gépekhez használatos olajat is. Ami engem igazán meglepett, az a széles választék. Azt nem tudom megmondani, hogy számszerűsítve hányféle termék közül lehet választani, de azt igen, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat, habár minden termékhez tartozik termékismertető, sőt vannak olyanok, amikhez még videó is. Jellemzően bizonyos autóápolási szereknél találkozhatunk ilyen rövid videókkal, amikben megmutatják, hogy az adott terméket hogyan kell használni és hogyan kell szakszerűen felvinni az autóra. A választást megkönnyítik még a keresést elősegítő szűrők is. Lehetőség van márka, terméktípus, kiszerelés, sőt még viszkozitás szerinti keresésre is.

Ráadásul most kétféle akció is van az olajwebshopnál. A négy, illetve öt literes Liqui Moly márkájú motorolajokhoz plusz egy litert adnak ajándékba. A másik akció szerint pedig a szintén négy és öt literes Motul motorolajok mellé ajándékba kapható egy ugyanilyen márkájú öt literes téli szélvédő mosó is. Én személy szerint nagyon kedvelem az ilyen jellegű akciókat, mert ezzel értelemszerűen pénzt is tudok spórolni, akkor is, ha aktuálisan nincs szükségem az ajándékba adott termékekre, mert a későbbiekben is fel tudom őket használni, anélkül, hogy plusz költségekbe verném magam.

Szóval mindent mérlegelve és összevetve, arra a következtetésre jutottunk, hogy ez az autósbolt az, amit kerestünk. Olyannyira, hogy a kedves barátnőm nagyon belelendült, és mind a négy üzletbe ellátogattunk, természetesen a szuper kis autójával.