Székhelyszolgáltatás pest környékén az újonnan alapított hotelemnek

Magyarországon rengetegen akarnak hoteleket alapítani. Ezt teljesen meg is tudom érteni, hiszen országunk tele van természeti gyönyörűségekkel, amik rengeteg turistát vonzanak. Nekem is nagy álmom volt ez, azonban egy ilyen biznisz megkezdéséhez elég nagy mennyiségű alaptőkére is szükség van. Évek spórolása kellett ahhoz, hogy azt mondjam, itt az ideje, megkezdődhet a hoteles vállalkozásom.

A vicc az volt, hogy sikerült annyit félretenni, hogy egyszerre két helyet is megnyissak. Tudtam, hogy rizikós ez így, de nem érdekelt különösebben. Ezt szerettem volna csinálni, ezért meg is ragadtam az alkalmat. Viszont egy újabb probléma felsejlett váratlanul a horizonton, amire idáig nem is gondoltam.

Mégpedig az, hogy ha több hotelt akarok egyszerre igazgatni, ahhoz szükségem lesz egy olyan székhelyre, ahonnan ezt megoldhatom. Nem ismertem olyan céget, akiknél a székhelyszolgáltatás pest környékén, egy könnyen megoldható dolog lenne. Szerencsére még aznap délután felléptem a Székhelyszolgáltatá24 oldalára, ahol megkaptam mindent, amire csak szükségem volt.

Bár az igazat megvallva, egy picit aggódtam az elején, hogy jó helyen járok-e. Elég nagy beruházás két hotel megalapítása és mellé még egy székhely bérlése. A Székhelyszolgáltatás24 azonban ezt egy egyszerű és mindennapos dolognak állította be. Amit meg is tudtam érteni, elvégre egy nap rengeteg cég folyik át a kezükön és már rengeteg tapasztalattal rendelkezhetnek.

Ami pedig meggyőzött erről, az elsősorban az oldal használati felülete volt. Könnyedén tudtam navigálni minden menüpont között és egyszer sem jött fel bennem a kérdés, hogy mit csinálok most éppen. Minden egyértelmű volt és nem kellett, hogy korábbi tapasztalattal rendelkezzen az ember a cégalapítással kapcsolatban.

Nekem elsősorban egy olyan cég kellett, aminél a székhelyszolgáltatás pest területén egy megoldható valóság lenne. Itt pedig Pesten belül lehetőségem volt megalapítani a székhelyemet, mégpedig a 6. kerületben, ami kifejezetten kívánatos volt számomra. Nagyon szeretem azt a környéket. Akik azonban nem olyan járatosak Budapesten, azok is át tudják nézni, hogy hol helyezkedik el a 6. kerület, mert mellette fel van tüntetve egy kis térkép. Nekem ez nagyon tetszett, mivel rendkívül felhasználóbarát volt.

Pont erre a hozzáállásra van szükség egy ilyen volumenű befektetésnél. Nem születtünk úgy, hogy tisztában vagyunk egy székhely alapításának minden jogi hátterével. A Székhelyszolgáltatás24 viszont olyan közérthető és részletes tájékoztatót nyújt, amin teljesen le voltam döbbenve. Maga a szöveg szerkesztése is nagyon jól volt megoldva, mert sosem éreztem azt, hogy unatkozom. Mindig valami új megoldással adták át számomra az információt és garantálhatom, hogy így még inkább megmaradt minden.

Ezek a témák pedig nem ilyen esti mese szintűek, hanem nagyon komoly dolgok, amiket sokan sokkal hosszabb szövegek alatt sem tudnak elmagyarázni. Itt viszont fontosnak tartották a tömörséget, mert tudják, hogy egy leendő cégtulajdonosnak nincs túl sok ideje regényeket olvasni. Miután az oldal aljára értem, azt éreztem, hogy nincs is több kérdésem az egésszel kapcsolatban. Nagyon örültem ennek és nem is haboztam, megtettem a következő lépést is.

Felhívtam az ügyintézőt, aki készségesen elmagyarázott nekem pár technikai részletet. Ezek már valóban csak az utolsó vonások előkészítései voltak, mert biztos voltam már benne, hogy náluk fogom megalapítani a székhelyemet. Azóta, ha bárki kérdezi, hogy a székhelyszolgáltatás pest területén melyik cégnél a legkönnyebben megoldható, akkor egyszerűen csak odaadok nekik egy linket, ami a Székhelyszolgáltatás24-re vezet. Nem panaszkodtak még sohasem.