Egy konferencia előtt ment tönkre a barátnőm laptopja

Pár hónappal ezelőtt az egyik nagyon közeli barátnőmnek el kellett utaznia egy konferenciára vidékre. Maga a rendezvény egy teljes és egy fél napot vett igénybe, de úgy volt vele, hogy ha már egy wellness szállodában tartják, akkor tovább marad és kipiheni magát. Nagyon kedves volt, mert elhívott magával, mivel a cége fizeti neki a szállást és egy kísérőt is vihet. Persze elfogadtam, rám fért a pihenés.

Kittinek is tartania kellett egy konferenciát, ezért előző este gyakorolt kicsit. Egészen addig, amíg ki nem borult a pohár vize, ami a laptop mellett volt. Szerencsére gyorsan reagált és ki tudta gyorsan húzni a gépből a pendriveot, így a prezentációja és az előadása megmenekült, kapott kölcsön egy másik gépet is.

Így míg ő gyakorolt, beszéltem az egyik ismerősömmel, és ő azt mondta, hogy szinte biztos, hogy a laptop alaplap javítás lesz az, amit meg kell csinálni. A pcmentor szervizét ajánlotta. Két üzletük van Budapesten, az egyik a XIV. kerületben, az Ilka utcában, míg a másik Budán, a Batthyány utcában található. Megnéztem a honlapot, és találtam két táblázatot az elérhetőségek között. Ezekben a táblázatokban óráról-órára be vannak jelölve a legforgalmasabb, a közepesen és legkevésbé forgalmas időpontok, mind a két üzlet esetében. Ez hihetetlenül hasznos, elsősorban azoknak, akik csak el akarják hozni a már megjavított laptopjukat, vagy csak gyorsan beadni a szervizelésre váró gépet.

Szóval olvasgattam kicsit az oldalon a laptop alaplap javításokról. Egészen pontosan 12 konkrét okot sorolnak fel, hogy mi miatt mehet tönkre egy alaplap, és közöttük szerepel a Kittivel megtörtént eset is, úgyhogy az ismerősömnek igaza volt ezt illetően. De előfordulhat még az is, hogy mi magunk okozunk kárt, figyelmetlenségből a laptopnak: például, ha rossz helyre akarjuk bedugni a töltőt, és ezzel zárlatot okozunk. Még jó, hogy ezt megtudtam, mert velem már előfordult ilyen, de szerencsére csak kikapcsolt a gép, tönkre nem ment. De ezután sokkal jobban oda fogok figyelni és nem próbálom meg vakon bedugni.

Érdekesség – legalábbis szerintem -, hogy nem csak személyesen lehet bevinni a laptopot a szervizbe, hanem futárral is el lehet küldeni.

Visszatérve az alaplapokra: azt gondolom, hogy viszonylag gyorsan elvégzik a javítást, a honlap szerint 3-20 napot vesz igénybe, ez nyilván sok mindentől függhet, az ára pedig 40.000 forint. Igaz nem olcsó egy ilyen javítás, de az biztos, hogy egy új laptop árának a töredéke ez az összeg, és gyakorlatilag ezzel olyan lesz, mintha egy új laptopot kapnánk vissza. Már ami a belsejét illeti.

Miközben olvastam a laptop alaplap javításról, közben tolmácsoltam a dolgokat Kittinek, mert tudtam, hogy nem fog magától egyhamar utánanézni, inkább csak dühöngeni fog. De persze azért megköszönte, hogy milyen szuper kis szervizt találtam neki.